pokercasinosports

A MicroMillions története és emlékezetes pillanatai

A MicroMillions 2012 márciusában indult először útjára, és azóta az alacsony tétes póker legrangosabb versenysorozatává vált.

A MicroMillions 14. kiadásának 121 versenye 3,8 M $ garantált nyereményalappal indult, ám ezt újfent sikerült felülmúlni, mivel a kiosztott nyeremények végösszege elérte az 5,2 M $-t. Ebből 120 951 $-t marlin5555 zsebelt be, aki döntő asztali alku nélkül tarolt a főversenyen – nem ez volt az első alkalom, hogy kanadai játékos nyerte a főversenyt. Az újranevezéses formátumú főverseny összesen 63 817 nevezőt vonzott, ami 1 276 340 $-ra tornázta fel a nyereményalapot – túlszárnyalva a garantált 1 M $-t!

A 22 $-os főverseny 1 000 000 $-os nyereményalapját megint lepipálták, 1 700 000 $-t meghaladó nyereményért versengett a több mint 85 000 játékos. Egy ötfős alkut követően a holland ElCheikhh léphetett fel a dobogó legfelső fokára 95 829 $-ral növelve egyenlegét, bár az alkuban részt vevő öt játékos mindegyike több mint 70 000 $-t zsebelt be (köztük a görög korasidas77 99 000 $-t). A versenysorozat további nyertese volt Rohlik2 is a Cseh Köztársaságból, aki 10 322 $-t kaszált az 5,50 $-os progresszív KO versenyen, valamint Zapodlist Ukrajnából, aki egy 0,11 $-os nevezést váltott át egy 1 465 $-os első helyre!

Az alacsony tétes, nagy nyereményeket kínáló pókerverseny-sorozat 12. kiadásában főként az orosz és a brazil játékosok remekeltek, hiszen ez a két ország végzett a ranglista élén a legnagyobb megnyert összeg, legtöbb nevezés, fizetős hely és döntő asztal tekintetében. A 22 $-os főversenyen nem kevesebb mint 65 232 nevező volt, a teljes nyereményalap így 1 304 640 $-ra rúgott. A négyfős alkut követően a finn JiiJay került ki győztesen a játékosok közül, nyereménye 82 173 $ volt, de három társa is 70 000 $ fölötti összeget vághatott zsebre. A MicroMillions 12 során zajlott a Ki Marad Állva versengés is, ennek keretében több játékos osztozott azon az 1 000 $-on, amelyet az egymás után a legtöbb fizetős helyet szerző játékosnak ígértünk.

Oroszország játékosai ismét rajta hagyták a kezük nyomát a póker legrangosabb alacsony tétes versenysorozatán, a fesztiválon elért 138 döntő asztalos szereplésükkel uralták a versenyranglistát, és összesen több mint 777 000 $ nyereményt söpörtek be. Azonban egy kanadai játékos lett a MicroMillions 11 legnagyobb nyertese, mivel Nolet20 55 524 játékosból álló mezőnyt győzött le, hogy megnyerje a főverseny 89 854,68 $-os első díját. A Sorozat Legjobb Játékosa címet ismét egy ukrán játékos szerezte meg, malikualutsk úgy került az élre, hogy nem kevesebb, mint 43 versenyen ért pénzbe, és ezzel a teljesítménnyel hat hónapnyi ingyenes Sunday Million kupont nyert.

Az online póker leggazdagabb alacsony tétes versenysorozatának 10. kiadásában ismét az orosz játékosok vitték a prímet. Több millió dolláron osztoztak a világ minden tájáról származó játékosok, de a legnagyobb szeletet Oroszország szerezte meg a tortából, ugyanis játékosai több mint 800 000 $-t nyertek, és nem kevesebb mint 25 805 alkalommal értek pénzbe. A 22 $-os főverseny végére több mint 12 órát kellett várni, a végső győztes BgsaPnaples lett, aki 59 648 fős mezőnyt utasított maga mögé, hogy zsebre vághassa az első helyezettnek járó 110 743 $-os nyereményt. A Sorozat Legjobb Játékosa címért folyó küzdelemből az ukrán PsychoPol került ki győztesen, aki szinte egész idő alatt az élen állt, és egy kivételével minden versenyen részt vett.

7 391 248 $ lett kiosztva a MicroMillions 9 sorozat 100 versenyén, mivel ismét játékosok ezrei vettek részt a póker leggazdagabb alacsony tétes versenyein. A 11 napos bajnokság legnagyobb nyereménye a német makarios007 zsebébe került, aki a döntő asztalnál kötött háromfős alku után 92 899 $-t kapott az 1 M $ garantált főversenyen. Az ukrán S.FILTH szerezte meg a Sorozat Legjobb Játékosa címet, a nevezetes német és ukrán sikerek ellenére a sorozatot mégis vitathatatlanul Oroszország uralta, hiszen játékosai 13 különböző versenyen győztek és több mint 800 000 $-t sepertek be.

A póker leggazdagabb alacsony tétes bajnokságának nyolcadik kiadásában tovább nőtt a hatalmas mezőny, az óriási pénzdíj és a meghökkentően nagy nyereményalap. Összesen 7 817 621 $ került kiosztásra a 100 MicroMillions 8 versenyen. Csak a főversenyre 57 886 játékos nevezett, akik 1 157 720 $ nyereményalapot hoztak össze. A magyar 69FABIAN69 lett a győztes, aki a RoxyDeluxe-szal kötött headsup alku után 100 668 $-t nyert. A Sorozat Legjobb Játékosa címének dicsőségéért is erős volt a versengés, végül Inyzh szerezte meg az első helyet és a hat hónapnyi ingyenes Sunday Million kupont Servej előtt.

A 2014-es év első MicroMillions sorozata több millió dollárnyi pénzjutalmat jelentett több ezer játékos számára. A főverseny győztese a brit RainmanRJA lett, aki egy komoly, 63 236 fős nemzetközi mezőny legyőzésével szerezte meg a bajnoki címet. A győzelem ezúttal 78 802 $-t ért (a megnyert összeg a döntő asztalon kötött kétfős alku eredményét tükrözi). Az orosz olimpiad980 69 480 $-t vághatott zsebre a második helyért (ez szintén a kétfős alku eredménye).

2013 utolsó MicroMillions sorozata ismét hatalmas siker volt, a világ minden tájáról részt vettek rajta játékosok, több ezren indultak a 100 versenyen, hogy szerezzenek a 8 000 000 $ pénznyereményből. A főversenyen elképesztően nagy, 65 397 fős mezőny gyűlt össze, TheManM lett a bajnok, aki 126 000 $-nak örülhetett (a döntő asztali háromfős alkut követően). A Sorozat Legjobb Játékosaként a dán quixote123 részesült elismerésben.

A póker legnagyobb alacsony tétes versenysorozatának ötödik kiadásában hatalmas összeg, 7 982 820 $ nyeremény oszlott szét a játékosok között, a címlapot stygher lopta el, miután 160 726 $-t kapott a főverseny megnyeréséért. A litván játékos szerezte meg az 1 184 260 $-os nyereményalap oroszlánrészét és a legnagyobb dicsőséget az újabb zsúfolt, 100 tornából álló versenynaptárban. Összesen 1 295 761 játékos vett részt MicroMillions 5 sorozaton, a főverseny 59 213 játékost vonzott, a nyitó versenyre pedig több mint 60 000 játékos nevezett.

Rekordszámú, 1 572 760 nevezés történt a 100 versenyre, ezzel a MicroMillions 4 hivatalosan is a legnépszerűbb online versenysorozat lett a póker világában. Összesen 9 588 892,60 $ nyereményt osztottunk ki, amely több mint 1 000 000 $-ral több, mint a MicroMillions 3 során. A pénz oroszlánrészét a fehérorosz Ges26 vihette haza, aki a főverseny megnyeréséért az ötfős alkut követően 140 468,56 $-t kapott. A Sorozat Legjobb Játékosa megtisztelő címért ezúttal is ádáz küzdelem folyt, végül az uruguayi ESTRATEGA 18 egy erős hajrával megszerezte a bajnoki trófeát és az 5 200 $-os SCOOP 2013 kupont.

2012 novemberében több ezer alacsony alapon játszó grindelő, rengeteg új arc és számos Team PokerStars Pro tag vett részt a 100 MicroMillions versenyen, ahol több mint 8 000 000 $ talált gazdára a kihagyhatatlan tornákat kínáló 11 nap során. A fesztivál legnagyobb nyertese az orosz axel397 lett, aki 140 062,92 $-os nyereményt vághatott zsebre, miután maga mögé utasította a 61 072 játékosból álló mezőnyt a 22 $-os főversenyen. Míg a főcímek axel397 győzelmét hirdették, a MicroMillions 3 egyik legérdekesebb eseménye Marcin „Goral” Horecki teljesítménye volt, aki második alkalommal szerezte meg az ingyenes 2013-as PokerStars Caribbean Adventure (PCA) főversenycsomagot jelentő Sorozat Legjobb Játékosa kitüntető címet, megismételve a MicroMillions 1 során aratott sikerét.

A 2012 júliusában megrendezett MicroMillions folyamán több mint 5 000 000 $ talált gazdára nyeremények formájában az alacsony alapú akciók 11 kihagyhatatlan napja során. Több ezer játékosnak sikerült megszereznie egy részt a jelentős garantált nyereményalapokból. Nem hiszel nekünk? Csak a főversenyre 65 053 játékos csengette ki a 22 $-os nevezési díjat, hogy esélye legyen megszerezni az 1 302 260 $-os nyereményalap egy részét. Az argentin SoyDelGlobo bizonyult a legjobbnak, aki 157 219 $-t vághatott zsebre erőfeszítéseiért cserébe, ráadásul azonnal felugrott a MicroMillions minden idők legtöbbet nyerő játékosai listájának élére. A Sorozat Legjobb Játékosa Ranglistán a második helyezettet, kekec24-et alig megelőző brazil fabio_bruxo végzett az élen, aki a MicroMillions trófea mellett egy 2013-as PCA főversenycsomagnak is örülhetett.

Az első alkalommal megrendezett MicroMillions fesztiválra 2012 márciusában került sor, 100 verseny szerepelt a menetrendben, és összesen 5 000 000 $ talált gazdára. 54 065 játékos vett részt a 22 $-os főversenyen, így a nyereményalap 1 081 300 $ lett. A cseh Zabaleta1 lett a győztes, aki a döntő asztalon kötött háromfős alkut követően 140 000 $-ral lett gazdagabb. A Team PokerStars Pro tagja, Marcin Horecki bebizonyította, hogy a nagyversenyek mellett az alacsony alapon is helyt tud állni, ugyanis megnyerte az első MicroMillions Sorozat Legjobb Játékosa címet, és az azzal járó 2013-as PCA csomagot. Marcin a 100 megrendezett versenyből 89-en játszott, ebből 34 alkalommal ért fizetős helyre, és minden egyes fizetős helyre szüksége volt, ugyanis a második helyezett GMalex89 mindössze 10 ponttal maradt le az első helyről.