pokercasinosports

Ökölvívás

Általános

A fogadások elszámolásához az illetékes felügyelő szerv által közvetlenül a harcot követően kihirdetett hivatalos eredményt vesszük alapul, a későbbi kizárásokat, illetve az eredmény módosítását figyelmen kívül hagyva (kivéve, amikor az adott piac kezdeti elszámolását követő 24 órán belül jelentenek be módosítást a pontok számolásában vagy az eredmény közlésében bekövetkezett hiba korrigálása érdekében).

Ha a tervezett helyszín egy másik országban lévőre változik a piac létrehozását követően, akkor minden fogadás érvénytelen. Az előre kihirdetett helyszínben történő minden más változás esetén a fogadások érvényesek.

Ha a bokszoló a menet kezdete előtt feladja, nem jelenik meg gongszóra, vagy két menet között bármely okból kizárják, a küzdelmet az előző menet végén befejezettnek tekintjük.

Ha a küzdelem tervezett időtartama (pl. a menetek száma) megváltozik a piac létrehozását követően, az adott küzdelemre vonatkozó fogadások érvényesek, kivéve az olyan eseményekre kötött fogadásokat, amelyek bizonyos menetek vagy menetcsoportok előtt, alatt vagy után következtek be (ezek érvénytelenek lesznek). Például ilyen esetben az „A” bokszoló 11. menet alatti győzelmére kötött fogadások érvénytelenek lennének.

Ha egy küzdelem kimenetele „nincs eredmény” vagy „nincs döntés”, a fogadások érvénytelenek lesznek, hacsak a piac eredménye már egyértelműen el nem dőlt.

Félbeszakítás, törlés és halasztás

Ha egy küzdelem nem fejeződik be a tervezett kezdési időponttól számított három napon belül, minden fogadás érvénytelen.

Nem indulók, visszalépések és kizárások

Ha az egyik bokszoló visszalép vagy lecserélik az első menet kezdetét jelző gongszó előtt, minden fogadás érvénytelen.

Ha valamelyik bokszolót kizárják, vesztesnek számít.

 

A Tőzsde általános szabályai és az Információk a piacról rendelkezései vonatkoznak a piacok és fogadások minden kategóriájára, amelyet nem említ A sportok különös szabályai. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn A sportok különös szabályai és a Tőzsde általános szabályai között, A sportok különös szabályaiban foglaltak az irányadók. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn az Információk a piacról és akár a Tőzsde általános szabályai, akár A sportok különös szabályai között, az Információk a piacról részben foglaltak az irányadók.

A Tőzsde általános szabályai itt tekinthetők meg.