pokercasinosports

Téli sportok (ideértve a téli olimpiai sportágakat)

Általános

Ha van díjátadó ceremónia, a fogadások a megfelelő irányító szervezet hivatalos eredménye alapján lesznek elszámolva a díjátadás időpontjában.

Ha nincs díjátadó ceremónia, a fogadások a megfelelő irányító szervezet hivatalos eredménye alapján lesznek elszámolva közvetlenül a versenyt követően.

A fentiek minden későbbi diszkvalifikálástól vagy az eredmény megváltoztatásától függetlenül érvényesek (kivéve, ha egy változtatást a vonatkozó piac kezdeti elszámolását követő 24 órán belül kihirdetnek azért, hogy az eredmény közlésében bekövetkezett hibát korrigálják).

Minden fogadás érvénytelen, amelyet késeinek minősítenek a megfelelő hivatalos weboldal kezdési időpontjai szerint.

Félbeszakítás, törlés és halasztás

Ha egy esemény félbeszakad, törlésre kerül vagy elhalasztják, minden fogadás érvénytelen, kivéve, ha az eseményt befejezik ugyanazon a helyszínen az eredeti befejezési időponttól számított 48 órán belül.

Nyílt piacok

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy ez a piac a teljes verseny győztesére vonatkozik, nem érvényes az egyes selejtezőkre vagy előfutamokra.

Párbaj piacok

Az eredményeket a megfelelő irányító testület hivatalos eredménye szerint határozzuk meg. Ha a versenyzők közül legalább az egyik nem jut be a döntőbe, azt tekintjük győztesnek, aki több fordulón jutott tovább, és ha még mindig nem dönthető el, akkor az abban a fordulóban elért idő számít, amelyikből mindketten kiestek. Minden fogadás érvénytelen, ha egy páros/csoportos fogadás bármelyik versenyzője nem versenyez.

 

A Tőzsde általános szabályai és az Információk a piacról rendelkezései vonatkoznak a piacok és fogadások minden kategóriájára, amelyet nem említ A sportok különös szabályai. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn A sportok különös szabályai és a Tőzsde általános szabályai között, A sportok különös szabályaiban foglaltak az irányadók. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn az Információk a piacról és akár a Tőzsde általános szabályai, akár A sportok különös szabályai között, az Információk a piacról részben foglaltak az irányadók.

A Tőzsde általános szabályai itt tekinthetők meg.