pokercasinosports

Általános sportfogadási szabályok

Gyakran használt kifejezések

  • Rendes játékidő, illetve teljes játékidő

Hacsak a fogadási ajánlatnál vagy az adott sportra vonatkozó szabályoknál másként nem szerepel, minden fogadás csak a „rendes játékidő”, illetve a „teljes játékidő” végén előálló eredményre nézve érvényes. A „rendes játékidő”, illetve a „teljes játékidő” meghatározása a megfelelő vezető sportszövetség által nyilvánosságra hozott hivatalos szabályok között szerepel. Például a labdarúgás esetében a rendes vagy teljes játékidőt 90 percben állapították meg, amely magában foglalja az egyes félidők ápolás, csere stb. miatti hosszabbítását, de a döntetlen miatti hosszabbítást vagy a büntetőpárbajt nem.

  • Élő fogadás

Az „élő fogadás” esetén egy folyamatban lévő meccsre vagy eseményre lehet fogadni. Nem ismerünk el és nem vállalunk semmilyen felelősséget, ha nem lehetséges fogadni vagy kifizettetni egy fogadást, vagy ha az élő eredményről szóló hírek nem pontosak. Mindig a játékos felelőssége, hogy tájékozódjon a meccsről, az eseményekről és ezek körülményeiről, mint például az aktuális állás, az előrehaladás és a meccs, illetve az esemény végéig hátralévő idő. Nem vállalunk semmilyen felelősséget az élő fogadási naptár változásaiért vagy az élő fogadási szolgáltatás megszakadásáért.

Megjegyzés: A játékosoknak tudatában kell lenniük annak, hogy a rendszerünk lehetővé teszi számunkra, hogy késleltessük a fogadáskötést játékosonkénti alapon, ha úgy érezzük, hogy egy játékosnak frissebb információja vagy gyorsabb internetkapcsolata van.

Dátumok és időpontok

A honlapon látható határidő (zárási idő) csak információs célt szolgál. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a saját belátásunk szerint bármikor részben vagy teljes egészében felfüggesszük a sportfogadási tevékenységet, amikor ezt szükségesnek látjuk.

Statisztikák és forma

A sportfogadási oldalunkon megjelent statisztikák vagy szerkesztőségi szövegek pluszinformációnak tekintendők, de nem ismerünk el és nem vállalunk semmilyen felelősséget az információ helyességét illetően. Mindig a játékos felelőssége, hogy tájékozódjon az események körülményeiről.

Mutatott információ

Néhány esemény esetében mutathatjuk az esemény állását, közölhetjük a csapat összeállítását vagy más vonatkozó információt, ilyenek például a sárgalapok, piroslapok stb. Ezek a mutatott adatok minden esetben csupán jelzésértékűek, az ügyfeleknek nem ilyen információra alapozva kell fogadást kötniük. Nem vállalunk felelősséget semmilyen fogadásért, amelyet ezek alapján kötöttek.

A fogadás típusai

A sportfogadási termékünkben sokféle fogadás köthető. Alább látható egy átfogó lista, és az egyes játékok oldalaira ellátogatva megtekinthető a kínálatuk.

  • Egyszeres fogadás

Az egyszeres fogadás egy esemény egy kiválasztott aspektusára vonatkozó fogadás. Az ügyfél választásának sikeresnek kell lennie, hogy nyereményt kaphasson.

  • Többes kötés

A többes kötés két vagy több egyedi eseményre vonatkozik.

  • Dupla

A dupla egy fogadásból áll, amely különböző események két választott aspektusára vonatkozik. A nyereményszerzéshez mindkettőnek sikeresnek kell lennie.

  • Tripla

A tripla egy fogadásból áll, amely különböző események három választott aspektusára vonatkozik. A nyereményszerzéshez mindkettőnek sikeresnek kell lennie.

  • Trixie

A trixie négy fogadásból áll, amelyek különböző események három választott aspektusára vonatkoznak. A három választás minden lehetséges többes kombinációját lefedi, vagyis 3 duplát és egy triplát. A nyereményszerzéshez az ügyfél legalább két választásának sikeresnek kell lennie. Megjegyzés: egy 2 egységnyi tétű trixie költsége 8 egység.

  • Patent

Három választásra vonatkozó hét fogadást tartalmaz. A három választás minden lehetséges egyszeres és többes kombinációját tartalmazza, vagyis 3 egyszeres, 3 dupla és 1 tripla fogadást. A nyereményszerzéshez az ügyfél legalább egy választásának sikeresnek kell lennie. A trixie fogadáshoz hasonlóan a patent megtöbbszörözi az ügyfél eredeti tétjét, így egy 1 egységnyi tétű patent költsége 7 egység.

  • Gyűjtő

A fogadás különböző események több választott aspektusára vonatkozik. A nyereményszerzéshez mindkettőnek sikeresnek kell lennie.

  • Négyszeres gyűjtő

A gyűjtő fogadáshoz (fentebb) hasonlóan a négyszeres gyűjtő több, ebben az esetben négy különböző eseményre vonatkozik. A nyereményszerzéshez az ügyfél mind a négy választásának sikeresnek kell lennie.

  • Ötszörös gyűjtő

Egy fogadás öt különböző választásra. A nyereményszerzéshez mind az ötnek sikeresnek kell lennie.

  • Hatszoros gyűjtő

Egy fogadás hat különböző választásra. A nyereményszerzéshez mind a hatnak sikeresnek kell lennie.

  • Hétszeres gyűjtő

Egy fogadás hét különböző választásra. A nyereményszerzéshez mind a hétnek sikeresnek kell lennie.

  • Nyolcszoros gyűjtő

Egy fogadás nyolc különböző választásra. A nyereményszerzéshez mind a nyolcnak sikeresnek kell lennie.

  • Más gyűjtők

Egy fogadás kilenc vagy több (legfeljebb 20) különböző választásra. A nyereményszerzéshez mindegyik választásnak sikeresnek kell lennie.

  • Jenki

11 fogadásból áll, amelyek négy különböző választásra vonatkoznak. A négy választás minden lehetséges többes kombinációját lefedi, vagyis 6 duplát, 4 triplát és 1 négyszeres gyűjtőt. A nyereményszerzéshez az ügyfél legalább két választásának sikeresnek kell lennie, és egy 1 egységnyi tétű jenki fogadás költsége 11 egység.

  • Szerencsés 15

Négy különböző választásra vonatkozó 15 fogadásból áll, amelyek további egyszeres fogadásokkal egészülnek ki. A négy választás minden lehetséges egyszeres és többes kombinációját tartalmazza, vagyis  4 egyszerest, 6 duplát, 4 triplát és 1 négyszeres gyűjtő fogadást. A nyereményszerzéshez legalább egy választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű szerencsés 15 fogadás költsége 15 egység.

  • Szuper jenki / kanadai

A szuper jenki a jenki fogadás még nagyobb változata, különböző események öt választott aspektusára vonatkozó 26 fogadásból áll. Az öt választás minden lehetséges többes kombinációját tartalmazza, vagyis 10 duplát, 10 triplát, 5 négyszeres és egy ötszörös gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább két választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű szuper jenki költsége 26 egység.

  • Szerencsés 31

A szerencsés 31 különböző események öt különböző választott aspektusára vonatkozó 31 fogadásból áll. Az öt választás minden lehetséges egyszeres és többes kombinációját tartalmazza, vagyis 5 egyszerest, 10 duplát, 10 triplát, 5 négyszeres és egy ötszörös gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább egy választásnak sikeresnek kell lennie.  Egy 1 egységnyi tétű szerencsés 31 költsége 31 egység.

  • Heinz

Eredetileg a Heinz cég 57 variációs reklámszlogenje adta ennek a fogadástípusnak a nevét, mivel ez a fogadás hat választásra vonatkozó 57 fogadásból áll. A hat választás minden lehetséges többes kombinációját tartalmazza, vagyis 15 duplát, 20 triplát, 15 négyszeres gyűjtőt, 6 ötszörös gyűjtőt és 1 hatszoros gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább két választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű heinz költsége 57 egység.

  • Szerencsés 63

A heinzhez (fentebb) hasonlóan a szerencsés 63 hat választásra vonatkozó többes fogadásokat tartalmaz egyszeres fogadásokkal párosítva. A hat választás minden lehetséges egyszeres és többes kombinációját tartalmazza, vagyis 6 egyszerest, 15 duplát, 20 triplát, 15 négyszeres gyűjtőt, 6 ötszörös gyűjtőt és 1 hatszoros gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább egy választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű szerencsés 63 költsége 63 egység.

  • Szuper heinz

A szuper heinz egy többes kötés hét választással. A hét választás minden lehetséges többes kombinációját tartalmazza, vagyis 21 duplát, 35 triplát, 35 négyszeres gyűjtőt, 21 ötszörös gyűjtőt, 7 hatszoros gyűjtőt és 1 hétszeres gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább két választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű szuper heinz költsége 120 egység.

  • Góliát és szuper góliát

A góliát nyolc választásra vonatkozó 247 fogadásból áll. A nyolc választás minden lehetséges többes kombinációját tartalmazza, vagyis 28 duplát, 56 triplát, 70 négyszeres gyűjtőt, 56 ötszörös gyűjtőt, 28 hatszoros gyűjtőt, 8 hétszeres gyűjtőt és egy nyolcszoros gyűjtőt. A nyereményszerzéshez legalább két választásnak sikeresnek kell lennie. Egy 1 egységnyi tétű góliát költsége 247 egység. A szuper góliát 9 választást tartalmaz 8 helyett.

  • Összetett fogadások

A jenki, a heinz és a többi kombinációs fogadás mellett a weboldalunk létrehozza az összes lehetséges fogadási kombinációt az ügyfél számára, nem számít, hány elemet választ. Ha tíz elemet választ, és szeretné kombinálni őket minden lehetséges hatos gyűjtő fogadás formájában, meg kell adnia a tétjét a hatos gyűjtő tétmezőjében, és mind a 210 hatos gyűjtőt létrehozzuk számára fogadásként. Ebben a példában 1 egységnyi tét 210 egységbe kerül az ügyfélnek.

Az alábbiakban további példákat sorolunk fel a lehetséges permutációkról.

Összetett 2
Ha az ügyfél legalább három választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges dupla fogadássá kombinálni őket.

Összetett 3
Ha az ügyfél legalább négy választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges tripla fogadássá kombinálni őket.

Összetett 4
Ha az ügyfél legalább öt választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges négyszeres gyűjtővé kombinálni őket.

Összetett 5
Ha az ügyfél legalább hat választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges ötszörös gyűjtővé kombinálni őket.

Összetett 6
Ha az ügyfél legalább hét választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges hatszoros gyűjtővé kombinálni őket.

Összetett 7
Ha az ügyfél legalább nyolc választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges hétszeres gyűjtővé kombinálni őket.

Összetett 8
Ha az ügyfél legalább kilenc választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges nyolcszoros gyűjtővé kombinálni őket.

Összetett 9
Ha az ügyfél legalább tíz választást emel ki, akkor lehetősége van minden lehetséges kilencszeres gyűjtővé kombinálni őket.

  • Extra szorzó és megnövelt többes kötések

Az extra szorzó egy nálunk köthető fogadástípus. Általában egy nagyobb szorzót jelent arra, hogy több csapat/játékos/ökölvívó is megnyeri a saját versenyét az adott napon. A csoportos fogadásra vagy a megnövelt többes kötésekre adott szorzó általában nagyobb, mint az ugyanolyan választásokra megadott kombinált ajánlat szorzója, azonban előfordulhat (a szorzók változása miatt), hogy nem ez a helyzet.

Nem érhető el Kifizettetés az extra szorzóra és a megnövelt többes kötésekre. Amennyiben egy extra szorzó vagy egy megnövelt többes kötés egy vagy több elemét törlik vagy elhalasztják, akkor a választást vagy választásokat nem indulónak tekintjük a szabályainknak megfelelően, és a fogadásokat a maradék kombinált végső ajánlat 10%-kal megnövelt szorzója alapján számoljuk el

A fogadás elfogadása

Egy fogadás nem érvényes, amíg meg nem erősítették, és meg nem jelenik a játékos fogadástörténetében. Ha a játékos bizonytalan egy fogadás érvényességét illetően, ellenőriznie kell a nyitott (függőben lévő) fogadásokat, illetve lépjen kapcsolatba az Ügyfélszolgálattal.

Hacsak nem hiba folytán került elfogadásra, az elfogadása után a fogadás érvényes marad, és nem lehet azt törölni. A játékos felelőssége megbizonyosodni arról, hogy a megkötött fogadások adatai helyesek. Semmilyen körülmények között nem vállalunk felelősséget semmilyen (észlelt vagy tényleges) hibáért, ahogy az a lentebbi „Hibák” részben fel van sorolva, sem semmilyen más okból, többek között a nyereményszorzók, illetve a fogadás tárgyainak hibás felsorolásából.

Amennyiben vita merül fel a játékos számlájával kapcsolatos bármilyen tranzakció elfogadása (vagy annak hiánya) miatt, ilyen ügyekben a tranzakciós napló adatbázisa lesz a döntő.

Eredmények és a fogadás elszámolása

A fogadások minden sport esetén a hivatalos rendező szervezet által közölt hivatalos eredmény alapján lesznek elszámolva rögtön a meccs, illetve az esemény befejeztét követően. Erre utalhat a „súlyellenőrzés” megjelölés, a „dobogós eredményhirdetés” vagy bármilyen más kifejezés. Az elszámolás szempontjából nem vesszük figyelembe ennek az eredménynek bármilyen későbbi korrekcióját vagy kiegészítését.

Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bármely eseményre, ahol egynél több győztest határoztak meg, holtverseny miatti csökkentést hajtsunk végre, figyelembe véve az egyes sportok egyedi elszámolási szabályait.

A fogadásokat mindig a tört szorzó alapján számoljuk el. Ha egy ügyfél decimális formában jeleníti meg a szorzókat, akkor a szorzókat két tizedesjegyre kerekítjük. Emiatt a kijelzett fogadószelvényes szorzó némileg eltérhet a valódi törtes szorzótól.

Gyanús fogadás

A „gyanús fogadás” kifejezés olyan esetekre vonatkozik, amikor észszerű okunk van azt hinni, hogy egy vagy több fogadást gyanús körülmények között kötöttek meg. Ez többek között az alábbi eseteket foglalja magában:

  • Amikor rövid idő alatt rendkívül gyakran és/vagy nagyon szokatlan mintával (a fogadási átlaghoz viszonyítva) kötnek fogadást ugyanarra a választásra, illetve választásokra.
  • Amikor rövid idő alatt rendkívül gyakran és/vagy nagyon szokatlan mintával kötnek fogadást ugyanarra a választásra, illetve választásokra, és a szóban forgó választások elméleti valószínűsége a nyerésre a fogadások megkötésének időpontjában az ekkor kínált nyereményszorzók alapján nagyon eltér az ugyanazon választás(ok) kezdő nyereményszorzójával kiszámított elméleti nyerési valószínűségétől.
  • Amikor egy vagy több esemény integritása kérdésessé válik, többek között ilyen lehet, amikor egy (vagy több) résztvevő kivételes formát mutat, és észszerű okunk van feltételezni, hogy erről az ügyfélnek vagy egy hozzá kapcsolódó személynek tudomása volt a fogadás megkötésének időpontjában, és ez az információ el lett titkolva a nyilvánosság elől, így sportszerűtlen előnyhöz lehetett jutni az adott eseményre kötött fogadások által.
  • Amikor észszerű okunk van feltételezni, hogy egy fogadást vagy kapcsolódó fogadások sorozatát fizikailag nem az ügyfél kötötte meg, hanem robotok vagy automatizált eszközök segítségével jöttek létre, vagy valamilyen más módon, mint hogy a számla tulajdonosa manuálisan fogadott a számláján keresztül.
  • Amikor észszerűen feltételezhetjük, hogy az ügyfél a fogadás tárgyául szolgáló esemény(ek)hez kapcsolódó sportszerűtlen külső tényezőket vagy hatásokat használt ki.
  • Amikor észszerű okunk van azt gyanítani, hogy az ügyfél dupla számlát nyitott, illetve egy második vagy következő számla az övével közös irányítás alatt áll, aminek az a célja, hogy eltitkolja az általa vagy a nevében kötött fogadások valós értékét, természetét vagy mintáját. Ez még akkor is alkalmazható, ha a második vagy következő számlát különböző nevek alatt nyitották.
  • Amikor észszerű okunk van azt hinni, hogy az ügyfél nem a saját nevében, illetve másokkal összehangoltan cselekszik.
  • Amikor észszerű okunk van feltételezni, hogy az ügyfél a fogadásokat nem azon a helyen vagy eszközön kötötte, amely helyet vagy eszközt az állítása szerint a fogadás megkötésére igénybe vett.

A fent felsorolt tevékenységek esetében és anélkül, hogy lemondanánk az egyéb elérhető jogorvoslati lehetőségeinkről, a körülményektől függően a következő lépéseket tesszük:

  • További információkat kérünk az ügyféltől, mivel észszerűen elvárható, hogy kivizsgáljuk, a tevékenysége kimeríti-e a gyanús fogadás fogalmát.
  • Felfüggesztjük vagy visszatartjuk bármilyen összeg (vagy annak egy részének) kifizetését, amíg nem kapunk kielégítő bizonyítékot arról, hogy egy fogadás nem számít gyanús fogadásnak. Példa: Ha azt gyanítjuk, hogy egy ügyfél egy vagy több fogadást robot vagy automatizált eszközök által kötött, arra kérhetjük, hogy szolgáltasson bizonyítékot, hogy minden fogadást manuálisan kötött a számláján keresztül. Az ügyfél továbbá elismeri és elfogadja azt, hogy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a saját belátásunk szerint összegyűjtsünk és feldolgozzunk minden információt az ügyfél fogadási mintájával, a személyes adataival, a pénzbefizetéseivel kapcsolatban, valamint minden más vonatkozó információt, illetve tudakozódjunk annak érdekében, hogy kivizsgáljuk jelen Feltételek bármilyen gyanítható megszegését.
  • Felfüggesztjük vagy visszatartjuk bármilyen összeg (vagy annak egy részének) kifizetését, rendszerint 30 napnál nem hosszabb időre, de bizonyos esetekben akár hosszabb időszakra is, amennyiben megindokolhatóan szükséges (például bármilyen általunk indított ellenőrzés, illetve bármelyik sport felügyeleti testülete, egy szerencsejáték-felügyelet, rendészeti hatóság vagy bármilyen más harmadik fél függőben lévő vizsgálata esetén).
  • Érvénytelenítjük a fogadást vagy fogadásokat, akár többes kötéseket is az eseményt megelőzően. Amikor lehetséges, előre tájékoztatjuk az ügyfelet, hogy a fogadást vagy fogadásokat érvényteleníteni fogjuk, még a fogadás(ok)ban érintett első esemény előtt.
  • Bármelyik nyereményt a fogadás tárgyául szolgáló esemény(ek) kezdő nyereményszorzója alapján számolunk ki. Amikor lehetséges, előre tájékoztatjuk az ügyfelet, ha bármilyen fogadást a kezdő nyereményszorzóval számolunk el.
  • Amikor szélsőséges gyakorisággal és/vagy szokatlan mintával kötnek fogadásokat ugyanazon választásra vagy választásokra rövid idő alatt (és amikor észszerű okunk van feltételezni, hogy a fogadások kapcsolódó fogadások), korlátozzuk a nyeremények kifizetését. Amikor szükséges, ezt a korlátozást több számlán is alkalmazzuk az adott piac vagy piacok egyedi fogadásainak maximális kifizetéséig.
  • Amikor észszerű okunk van feltételezni, hogy az ügyfél részt vett bármilyen típusú gyanús fogadásban, vagy kapcsolatban állt vele, minden észszerű eszközt felhasználunk a vizsgálathoz, beleértve a különféle összejátszás, gyanús fogadás, szélhámosság és csalás felfedésére szolgáló, a szerencsejáték-iparban megszokott gyakorlatok használatát.
  • Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy megszüntessünk egy számlát, ha észszerű gyanú merül fel, hogy az említett tevékenységek bármelyike kapcsolatban áll ezzel a számlával.
  • Amikor egy fogadást érvénytelennek tartunk (vagy érvénytelennek nyilvánítunk) egy eseményt megelőzően, minden az ügyfél számlájáról levont, ezzel a fogadással összefüggő összeg jóváírásra kerül a számláján.
  • Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy lehetőséget keressünk minden veszteség visszaszerzésére az ügyféltől, amelyet közvetve vagy közvetlenül gyanús fogadási gyakorlat miatt szenvedünk el. Ez a jog nem érinti semmilyen más jogi követelésünket (beleértve a magánjogot is), amelyet benyújthatunk az ügyfél ellen akár a Használati Feltételek alapján, akár másképp.
  • Semmilyen körülmények között nem vállalunk felelősséget semmilyen veszteségért, amelyet az ügyfél vagy bármely más személy szenvedett el az ebben a részben leírt viselkedés eredményeképpen. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bármilyen más intézkedést hozzunk a gyanús fogadások esetében, de nem vagyunk kötelesek ilyesmire.

Mint mindig, minden jogi intézkedést olyan módon hajtunk végre, amely méltányos az ügyfél és más felhasználók számára.  További információkért lásd a Szolgáltatási Feltételeink 5. pontját.

Tagja vagyunk az International Betting Integrity Association („IBIA”) nonprofit szervezetnek, amely figyeli a szokatlan fogadási mintákat és a lehetséges versenymanipulációs eseteket.  A tagság részeként teljes mértékben részt veszünk a korai figyelmeztető rendszerben, amely az ilyen fogadási viselkedés azonosítására van felkészítve.

Amennyiben ilyen figyelmeztetést kapunk, a saját hatáskörünkben fenntartjuk magunknak a jogot a következőkre:

(i) bármilyen esemény vagy eseménysorozat bármilyen piacának a kínálatból való felfüggesztése; és

(ii) bármilyen esemény vagy eseménysorozat bármely piacához kapcsolódó kifizetés késleltetése és/vagy visszatartása, amíg az adott esemény vagy eseménysorozat tisztességességét meg nem erősíti a megfelelő sportszövetség az IBIA-n keresztül.

Továbbá, amennyiben az IBIA megerősíti, hogy bármilyen esemény vagy eseménysorozat vonatkozásában aktív eseménymanipuláció történt, a megfelelő sport irányító testületével összhangban fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a saját belátásunk szerint felfüggesszük bármelyik fogadást, amelyet az ilyen eseményre kötött az a személy, akit az IBIA úgy azonosított, hogy belső tudással vagy információkkal rendelkezik. Ez a kitétel bármilyen másik személyre is vonatkozik, aki észszerű feltételezésünk szerint kapcsolatban áll a fentiekben említett személlyel, illetve vele összhangban cselekszik vagy bármilyen köze van ehhez a személyhez.

A nyereményfizetés menete

Miután egy esemény vagy egy piac eredményét meghatározzák, minden fogadást azonnal elszámolunk. Az ügyfelek minden nyereményét automatikusan jóváírjuk a számlájukon, és eldönthetik, hogy kiveszik-e onnan a pénzt vagy újabb fogadásokra használják fel.

Kifizettetések

A Kifizettetés opció lehetővé teszi, hogy az ügyfél megkaphassa a fogadásának a nyereményét, mielőtt a választásának/választásainak a piaca lezárul. Ez az eredeti tétjére vonatkozó haszon vagy veszteség is lehet.

Amennyiben ezt lehetővé tesszük, az ügyfél kifizettetheti a fogadására ajánlott nyereményösszeget a fogadószelvényeden lévő Kifizettetés gombbal. Ha a kifizettetési kérelme sikeres, a fogadása azonnal el lesz számolva, és fogadószelvényén a kifizettetési lehetőségnél jelölt összeg megjelenik a számláján. Ez a fogadás el van számolva, és semmilyen későbbi eredmény, akár kedvező lenne számára, akár nem, nincs hatással a kifizetett összegre.

A Kifizettetés elérhető események előtt és az élő események esetében is az egyszeres fogadásoknál és a többes kötéseknél bármilyen sport esetében, ahol a Kifizettetés opció biztosított. Nem garantált, hogy a kifizettetési kérelmet elfogadjuk, és sikertelen lehet, ha például a piacot felfüggesztik, vagy a nyereményszorzó megváltozik az ügyfél kérelmének végrehajtása előtt. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bármikor felfüggesszük vagy megszüntessük a kifizettetési lehetőséget, és ennek elérhetősége nem mindig garantált az ügyfél számára. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy egy Kifizettetés elszámolását megsemmisítsük, ha a fogadás vagy egy piac hibásan lett elszámolva (például emberi vagy műszaki hiba miatt).

Időnként a kínált Kifizettetés összege nagyobb, mint a fogadásra érvényes maximális nyereménykorlát. Ez azért van, mert a maximális nyereménykorlátot utólag érvényesítjük. Abban az esetben, ha egy fogadás kifizettetett összege meghaladja az érvényes nyereménykorlátot, fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a Kifizettetésből származó összeget helyesbítsük az érvényes korlátnak megfelelően.

A sikeresen kifizetett fogadás nem jogosult semmilyen pénzvisszafizetésre, ingyenes fogadásra, megnövelt szorzóra vagy más különleges ajánlatra.

Élőben történő visszalépés vagy félbeszakadás esetén fenntartjuk magunknak a jogot, hogy érvénytelenítsük minden kifizettetett fogadás kifizetett részét, ha úgy látjuk, hogy arra használták, hogy hasznot húzzanak a sportok ezt követően alkalmazott egyedi elszámolási szabályaiból.

Fogadás törlése

Amikor egy fogadást érvénytelennek nyilvánítunk, 1,00 nyereményszorzóval számoljuk el. A gyűjtő fogadás érvényes marad akkor is, ha egy meccset vagy egy eseményt, amely a gyűjtő fogadás része, érvénytelenítenek.

Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a saját hatáskörünkben nyilvánvaló hibák vagy csalás esetében részben vagy teljes egészében érvénytelennek nyilvánítsunk egy fogadást. A fogadásokat érvényteleníteni lehet függetlenül attól, hogy az eseményt megrendezték vagy sem. Továbbá minden megkötött (és/vagy elfogadott) fogadás a következő körülmények esetén lesz érvénytelennek nyilvánítva:

  • Meccs előtti fogadás
    • A fogadás az esemény kezdete után valósult meg.
    • A fogadás egy kapcsolódó esemény kezdete után valósult meg, és a feltételek közvetlenül és vitathatatlan módon megváltoztak.
  • Élő fogadás
    • A fogadás helytelen nyereményszorzóval valósult meg a késő vagy megszakadt „élő” közvetítés miatt.
    • A bizonyos ajánlatokra kötött fogadás azok megtörténte után valósult meg, illetve azután, hogy egy esemény, amelyet általában a kimenetel okozójának tekintenek, megtörtént vagy épp folyamatban volt (például az összes belőtt gólra vagy a következő gólra kötnek fogadást, miközben egy büntetőrúgás történik, vagy azt ítéltek).
    • Olyan nyereményszorzóval lett megkötve a fogadás, amely az esemény valós állásától eltérő álláshoz tartozott a fogadás megkötésének időpontjában.

Az egyes sportok szabályai

Az oldal tetején lévő menüben kiválaszthatod azt a sportot, amelyik érdekel, és részletesen áttekintheted az általunk kínált minden sport fogadási szabályait. Ezek a szabályok a jelenlegi iparági szabványokon alapulnak.

Megjegyzés: Ha valahol az egyedi sport szabályai eltérnek bármelyik ezen az oldalon felsorolt sportfogadási szabálytól, a sportág egyedi szabályoldalán részletezett szabályok élveznek elsőbbséget.

Sportesemény törlése

A törlés feltételei és az, hogyan érinti a törlés az ügyfél fogadását vagy a fogadásait, attól függ, milyen sportra fogadott. További információkért válaszd ki a téged érdeklő sportot a jobb oldali menüből.

Kapcsolódó eshetőségek

A többes kötések nem elfogadottak, amikor az egyik esemény eredménye részben vagy egészében hozzájárul egy másik eredményéhez. A hiba miatt elfogadott fogadások speciális (az általunk meghatározott) nyereményszorzóval lesznek elszámolva minden sikeres kimenetel esetében.

Példa: 50 egységért kötöttek 8,5-es nyereményszorzóval dupla kötést arra, hogy a Manchester United 1-0-ra megveri a Chelsea-t az FA-kupa elődöntőjében, és a Manchester United bejut a döntőbe. Ez a fogadás 50 egységnyi tétű 8,5-es nyereményszorzós fogadásként lesz elszámolva (ha a MU nyer 1-0-ra, akkor bejut a döntőbe).

Hasonlóképpen, ha többes kötésekkel és egyedi nyereményszorzókkal fogadnak arra, hogy egy csapat több eseményt nyer meg (pl. hogy a Manchester United megnyeri az angol bajnokságot és az FA-kupát), fenntartjuk magunknak a jogot, hogy az ilyen fogadásokat érvénytelenítsük vagy többes kötés esetén különleges nyereményszorzóval lássuk el.

Hibák

A „hiba” lehet tévedés, sajtóhiba, félreértelmezés, félrehallás, félreolvasás, félrefordítás, betűhiba, műszaki probléma, regisztrációs hiba, tranzakciós hiba, nyilvánvaló hiba, előre nem látható körülmény és/vagy valami hasonló.

Többek között hibák a következők:

  • műszaki probléma miatt elfogadott fogadás, amelyet másként nem fogadtak volna el,
  • olyan eseményekre/ajánlatokra kötött fogadások, amelyek eredménye már eldőlt,
  • olyan piacokra kötött fogadások, amelyek helytelenül sorolják fel a résztvevőket,
  • olyan nyereményszorzóval kötött fogadások, amelyek lényegesen különböznek az általános piacon elérhető nyereményszorzóktól a fogadás megkötésének időpontjában,
  • olyan nyereményszorzóval kínált fogadások, amelyek helytelenül hivatkoznak az esemény állására,
  • a fogadás megkötésekor egyértelműen helytelen nyereményszorzók vannak megadva az esemény bekövetkezésének esélyére,
  • egy vagy több fogadás helytelen elszámolása,
  • Ingyenes Fogadások helytelen kiosztása.

Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy érvénytelenítsünk minden fogadást, ahol otromba hiba történik. Az otromba hibák közé tartozik többek között egy nyereményszorzó vagy egy hendikep hibás közlése (pl. a Manchester United -1 helyett Manchester United +1 van kiírva). Az ilyen hibák esetében igyekszünk felvenni a kapcsolatot az ügyféllel az esemény kezdete előtt. Azonban abban az esetben, amikor nem lehetséges kapcsolatba lépni az ügyféllel, a fogadások érvénytelenek lesznek. Amennyiben egy fogadás elszámolása után derül ki ilyen hiba, fenntartjuk magunknak a jogot a fogadás(ok) visszamenőleges érvénytelenítésére.

Helytelen elszámolás esetén fenntartjuk magunknak a jogot a hiba kijavítására és a fogadás ismételt, helyes elszámolására. Az ügyfél számláján a hiba következtében jóváírt vagy neki kifizetett összeg és/vagy nyeremény nem számít felhasználható vagy kikérhető összegnek, és fenntartjuk a jogot az ezek felhasználásával megvalósult tranzakciók érvénytelenítésére. Az ilyen összegeket azonnal vissza kell fizetni részünkre, amint felszólítjuk az ügyfelet a visszafizetésre. Amennyiben lehetséges, és van az ügyfél számláján pénz, a szóban forgó összeget visszakérjük az illető számlájáról, és/vagy azonnali hatállyal vagy visszamenőlegesen visszafordítjuk a tranzakciót.

Bármilyen tevékenység, későbbi fogadási vagy játéktevékenység esetén, amely során az ügyfél a hiba folytán hozzá kerülő vagy számláján jóváírt pénzt vagy értékkel bíró más dolgot (pl. Ingyenes Fogadások) használt fel, fenntartjuk a jogot az adott fogadások törlésére és/vagy bármely, azzal az összeggel megszerzett nyeremény visszatartására. Ha pedig már végrehajtottunk kifizetést az említett fogadások vagy játéktevékenységek vonatkozásában, a kérdéses összeget nem tekintjük felhasználhatónak vagy kikérhetőnek, és ilyen összegeket azonnal vissza kell fizetni a részünkre, amint felszólítjuk az ügyfelet a visszafizetésre. 

Bundázás

Amikor bizonyíték van egy nyereményszorzó, verseny, meccs vagy esemény megbundázására, fenntartjuk magunknak a jogot, hogy visszatartsuk a kifizetést, függőben hagyva bármely további vizsgálat végeredményéig, és végül érvénytelennek nyilvánítsuk az eseményre vonatkozó fogadásokat.

Amikor bizonyíték van a bundázásra vagy arra, hogy azonos választást vagy választásokat tartalmazó fogadássorozatokat ugyanazok a személyek vagy személyek csoportja kötötte, fenntartjuk magunknak a jogot annak előírására, hogy a kifizetésre vonatkozó igényt írásban nyújtsák be az Ügyfélszolgálatnak.

Egy eseményt övező gyanús fogadási tevékenységre vonatkozó hivatalos vizsgálat esetén fenntartjuk magunknak a jogot, hogy bizalmas információkat adjunk át az adott sport irányító testületének vagy képviselőinek olyan feltételekkel, hogy kötelesek ezeket az információkat bizalmasan kezelni.

Visszalépések

Hacsak a fogadási ajánlatban vagy az adott sportra vonatkozó egyedi szabályokban másként nem szerepel, a „minden fogadás áll” („teljes, indul vagy sem”) alapelv vonatkozik minden nyílt, illetve esemény győztese ajánlatra kötött fogadásra. Ha tehát egy fogadást olyan választásra kötöttek, amely/aki valamely okból nem vesz részt az eseményen, a fogadás vesztes lesz, ha a fogadási esemény lezajlik.

Csak olyan kivételes esetekben nyilvánítják a fogadást érvénytelennek, mint például:

 

•    Az eseményt/versenyt törlik vagy érvénytelennek nyilvánítják.
•    A helyszín megváltozik.
•    Az eseményt/versenyt félbeszakítják vagy elhalasztják, és nem folytatják, illetve indítják el az eredeti kezdési időpontot követő 72 órán belül.

Amennyiben egy többszörös fogadás egy vagy több elemét törlik vagy elhalasztják, akkor a választást vagy választásokat nem indulónak tekintjük a szabályainknak megfelelően, és a fogadásokat a maradék elem/elemek kombinált végső ajánlatának szorzója alapján számoljuk el. Például, ha az ügyfél egy tripla fogadást szeretne kötni, és az egyik választás kapcsán bejelentik, hogy nem indul, a fogadást a maradék két választás eredménye alapján számolnák el a két választás kombinált szorzója figyelembe vételével.

A helyszín megváltozása

Amikor egy eseményre kötnek fogadást, és ennek az eseménynek megváltozhat a helyszíne, minden fogadás érvényes marad, amennyiben a helyszín nem az ellenfél hazai pályájára változott (illetve nemzetközi meccsek esetében amennyiben a helyszín marad ugyanabban az országban). Azonban fenntartjuk magunknak a jogot, hogy érvénytelenítsünk minden fogadást, amelyről úgy gondoljuk, hogy a helyszín megváltozásának jelentős hatása van az adott meccsre kötött fogadásokra.

Azonos nevű versenyzők

Amikor két vagy több versenyzőnek azonos a vezetékneve és ezeket a versenyzőket nem azonosítja az utónevük, a csapat (ahol lehetséges) vagy megfelelő nyereményszorzó, akkor az alacsonyabbnak meghirdetett nyereményszorzóval rendelkező versenyzőt tekintjük kiválasztottnak.

Abban az esetben, ha két vagy több versenyzőt ugyanazon legalacsonyabb nyereményszorzóval hirdetnek meg, a fogadás tétje eloszlik közöttük.

Maximális kifizetések

Az ügyfél kötelessége az alább részletezett korlátok között maradni. A korlátok vonatkoznak mind az egyszeres fogadásokra, mind a többes kötés típusúakra. Amikor egy többes kötés különböző maximális kifizetésű eseményeket tartalmaz, akkor a legalacsonyabb korlát érvényes.

Minden fogadás esetében alkalmazandó a maximális kifizetés egy egyedi ügyfélre (vagy ahogy alább részletezzük, kapcsolatban lévő ügyfelek minden csoportjára) bármelyik napon, függetlenül a tétektől, a nyereményszorzóktól, a nyerő sorok számától, ahogy alább fel van sorolva. Az alább felsoroltakon kívül egy fogadást olyan alapon fogadunk el, hogy az egyetlen ügyfél befektetése.

Minden maximális kifizetési korlát egy ügyfélre, illetve összehangoltan cselekvő ügyfelek csoportjára vonatkozik, akik ugyanazokra a választásokra fogadtak, beleértve amikor egy fogadássorozatot kötöttek egy tartományba tartozó nyereményszorzókkal, több napon keresztül különböző számlákat vagy csatornákat felhasználva. Amennyiben azt gondoljuk, hogy számos fogadást kötöttek ily módon, az összes ilyen fogadás kifizetésének összege lesz korlátozva az egyedi maximális kifizetésre.

Fenntartjuk a jogot magunknak, hogy a saját belátásunk szerint alkalmazzuk a következő korlátokat. Minden közölt korlát €/$/£-ban értendő. Amennyiben a játékos más pénznemben fogad, a maximális kifizetés az XE által megadott piaci középárfolyam használatával lesz meghatározva az elszámolás időpontjában.

SportÉrvényességMaximális kifizetés
Labdarúgás Minden férfi hivatalos nemzetközi mérkőzés, Bajnokok Ligája (selejtezők után), Európa-liga (selejtezők után), labdarúgó-világbajnokság, Európa-bajnokság, az angol Premier League, az angol Football League Championship, League 1 és League 2, a skót Premier League, a német Bundesliga, a francia Ligue 1, az olasz Serie A és a spanyol La Liga. 1 000 000 $
Labdarúgás Minden más, feljebb fel nem sorolt verseny 200 000 $
Golf Minden hivatalos USA-beli PGA vagy európai körút, versenygyőztes piacok 500 000 $
Golf Minden más, feljebb fel nem sorolt golfverseny, és a versenygyőztesen kívül minden más piac 100 000 $
Amerikai futball NFL alapszakasz, rájátszás meccsek meccsgyőztese, hendikep és összes pont, valamint SuperBowl nyílt piacok 250 000 $
Amerikai futball Minden más, feljebb fel nem sorolt verseny és minden más, feljebb nem megadott piac 50 000 $
Kosárlabda Minden NBA győztes, hendikep, összes pont, valamint NBA bajnokság nyílt piacok 250 000 $
Kosárlabda Minden más, feljebb fel nem sorolt verseny és minden más, feljebb nem megadott piac 50 000 $
Baseball Minden MLB-győztes, hendikep, összes pont, valamint World Series nyílt 250 000 $
Baseball Minden más, feljebb fel nem sorolt verseny és minden más, feljebb nem megadott piac 50 000 $
Lóverseny  Minden lóverseny 50 000 $
Agárverseny Minden agárverseny 10 000 $
Nem sportesemények Bármilyen fogadás, amely nem sporteseményre vonatkozó választást tartalmaz (pl. X-Faktor, Eurovíziós Dalfesztivál stb.)   25 000 $
Tenisz ATP-körút nyílt győztes és meccsgyőztes 250 000 $
Tenisz WTA-körút nyílt győztes és meccsgyőztes 250 000 $
Tenisz Minden más, feljebb fel nem sorolt teniszpiac és verseny, többek között ITF, ATP/WTA Challenger és ATP-selejtezők 25 000 $
Jégkorong Minden NHL-győztes, hendikep, összes pont, valamint Stanley-kupa nyílt 250 000 $
Jégkorong Minden más, feljebb fel nem sorolt verseny és minden más, feljebb nem megadott piac 50 000 $
Más sportok Bármilyen fogadás, amely (a fentiektől eltérő) sportválasztást tartalmaz, beleértve a jövőbeni (antepost) sporteseményeket is 50 000 $

Amikor egy fogadás elszámolása során az érvényes nyereménykorlátnál nagyobb összeg lett jóváírva egy ügyfél számláján, fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a jóváírt összeget helyesbítsük az érvényes korlátnak megfelelően. Akkor tartjuk fenn magunknak ezt a jogot, amikor egy fogadás teljes egészében teljesült, vagy ahol egy fogadást az ügyfél korán kifizettetett a Kifizettetés funkció használatával.